Változó név, állandó értékek, folyamatos fejlődés

2021. március 09.

A Gazdasági Kalauzban jelent meg egy újabb cikk, Katus Istvánnal, a Köfém kerek évfordulójáról:

"Idén ünnepeljük az egykori Székesfehérvári Könnyűfémmű 80. születésnapját. A jogelőd vállalat 1941-ben jött létre, a II. világháború közepén. Azóta nagyon sok minden történt, az egykori szocialista nagyvállalatból több önálló vállalat létesült. Ugyanazon a helyen, de egymás mellett dolgoznak az egykori Köfém üzletágak. A jubileum alkalmából Katus István, a Howmet Köfém Kft. vezérigazgatója nyilatkozott lapunknak.

A Köfém 80 éves, de ünnepel valamennyi üzletágunk is. 1996-ban jött létre Magyarországon a Shared Service és ebben az évben alapították meg mind a nemesvámosi Fastenings (egykori Fairchild), mind a székesfehérvári Keréktermék üzletágainkat. Pontosan 25 évvel ezelőtt. Végül de nem utolsó sorban ünnepelnünk kell a legfiatalabb üzletágunkat is. Idén lesz 15 éve, hogy zöldmezős beruházásként létrejött az egykori Howmet, jelenleg HES-nek nevezett üzletág is.

Idén ünnepli az egykori székesfehérvári Könnyűfémmű 80. születésnapját.

Az elmúlt 80/25/15 évben sok minden történt, de egyvalami közös valamennyi üzletágnál: a folyamatos fejlődés. Mind létszám, mind a technológia tekintetében. Dolgozóink elköteleződése és szaktudása hozzásegített bennünket ahhoz, hogy a jelenlegi és a korábbi cégek globális vezetői mindig bíztak a Köfém gyáregységekben. Folyamatosan befektettek, aminek eredményeként a Howmet-Köfém magas hozzáadott értékű versenyképes termékekkel jelenik meg nemcsak az európai piacon, hanem a világ valamennyi kontinensén. Shared Service üzletágunk pedig már nemcsak a magyarországi üzletágaknak nyújt szolgáltatást különféle üzleti területeken, hanem az Európai kontinens határain túllépve az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Ázsiában található Howmet egységeknek is.

Cégünk a munkavállalóit és a lakosságot érintő programsorozattal készül ebben az évben, bízunk benne, hogy a vírushelyzet lehetővé teszi a megvalósításukat."