Katus István, a Howmet-Köfém Kft. vezérigazgatója a vállalat alkalmazottainak és családtagjaik nevében adta át a Howmet Aerospace Alapítvány 75 millió forintos adományát a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház számára. A támogatás a Kórház számára célzottan érkezett. A 75 millió forint összegű adományból a COVID-19 ellátó osztályok betegellátásához szükséges felszerelések kerülnek beszerzésre. Az új típusú koronavírus által okozott légúti megbetegedés mielőbbi pontos diagnosztizálásához szükséges hordozható röntgen és ultrahang készülékek beszerzése mellett az összeg fedezetet nyújt közel 100 darab a vér oxigén telítettségét mérő pulzixométer, valamint egy, az Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztály részére szükséges labor diagnosztikai funkciókat biztosító eszköz beszerzésére is.
Katus István elmondta, hogy az elmúlt 25 évben a vállalat és jogelődjei már több mint 300 millió forintot adományoztak a Kórháznak. Ez a 75 millió forintos adomány azonban a legnagyobb egyszeri összeg az elmúlt 25 év alatt. A vezérigazgató szavai szerint “rendkívüli időszakot élünk, hatalmas kockázatnak van kitéve az életünk. A Kórházban dolgozó egészségügyi dolgozók nap mint nap, éjjel-nappal fáradtságot nem ismerve harcolnak azért, hogy nekünk, kollégáinknak, szomszédjainknak, családtagjainknak jobb legyen. Mi mint a régióban jelen lévő gazdasági társaság azzal tudunk segíteni, hogy olyan eszközöket vásárolunk a Kórháznak, amely eszközökkel a Kórházi dolgozók hatékonyabban tudják felvenni a harcot ezzel az agresszív kórral.