Interjú Katus István igazgatóval a székesfehérvári régió jelenlegi legnagyobb ipari beruházásáról.
Hogyan jött létre az Arconic, milyen alapokon és milyen helyi egységekbe szerveződve?
Az Arconic 2016 novemberében jött létre az Alcoa globális nagyvállalat kettéválásakor. A new-york-i értéktőzsdén a korábbi Alcoa mellett létrejött egy új nagyvállalat Arconic néven. Az Alcoa folytatja az alumínium előállításával kapcsolatos tevékenységeket, míg az Arconic vállalatcsoporthoz kerültek a magasabb hozzáadott értéket előállító üzletágak.
A világ 25 országában közel 41.500 munkatársat foglalkoztat a cégcsoport. Magyarországon hozzávetőlegesen 2200 fő dolgozik két telephelyen, Székesfehérváron és Veszprémben. Az Arconic-Köfém évek óta stabilan egyike az 50 legnagyobb hazai vállalatnak. Fejér megye egyik legnagyobb munkaadója vagyunk, 5-6000 család megélhetéséhez járulunk hozzá közvetve.
Az Arconic kezdettől ösztönző érdeklődéssel fordul a helyi fiatalok felé: támogatja – sok egyéb mellett – a megyei gyermekvédelem ügyét, a helyi szakképzést, de a fiatalok körében közkedvelt Fezen Fesztivált is. Honnan ez a kifejezett elköteleződés a jövő generációi iránt?
Értékrendünkben mindig is kiemelt szerepet kapott a társadalmi felelősségvállalás. A környezetünkben működő szervezetek életét egyrészt munkatársaink önkéntes munkájával, másrészt az alapítványunkon keresztül pénzadománnyal segítjük. 1993 óta az Arconic (előtte Alcoa) Alapítványon keresztül eddig több mint 3 milliárd Ft-ot osztottunk szét támogatásként.
Hogyan alakul napjainkban az Arconic humán erőforrás-ellátottsága, milyen célokat tűztek ki maguk elé?
A keresések mellett sok pozíció ellátására meglévő kollégáinkat képezzük tovább és az újonnan felvett vagy felveendő munkatársak speciális, a modern technológiák megismerésére irányuló képzésére is új gyakorlatokat dolgoztunk ki. A képzési folyamatba bevonjuk a saját és külső szakembereket is. Az új gyár dolgozóinak egy jelentős része már a technológia telepítését a helyszínen figyelheti, és részt is vesz a fejlesztésben. Bár a szükséges létszám és szakértelem bevonzása most nehezebb, mint mondjuk 6-8 éve volt, mégis azt mondhatom, hogy jó úton haladunk.
Kilenc hónapja rakták le az Arconic új gyárának alapkövét. A híradások akkor arról szóltak, hogy a zöldmezős beruházás eredményeként az Arconic székesfehérvári keréktermék-gyártó kapacitása egy új, 17.000 négyzetméteres gyártócsarnokkal bővül. Hol tart ma ez a beruházás, milyen technológiát telepít a városba és milyen létszámú, képzettségű munkaerőt várnak oda?
A jelenlegi 35 milliárd forintból megvalósuló beruházásunkkal a világ egyik legmodernebb keréktermék gyárát hozzuk létre.
Közel 200 új munkatársat veszünk fel, a gépkezelői szinttől egészen a vezetői szintig. Keresünk embereket termelő és olyan támogató folyamatokra, mint például logisztika, pénzügy, minőségbiztosítás vagy HR. Az új gyár épülete elkészült, a géptelepítések most kezdődnek. Az első helyére állított berendezés a présgép lesz, melynek méretét jellemzi, hogy a gép és alkatrészei több mint 50 konténerben érkeznek hozzánk. A megmunkáló és végső felületkikészítő terület telepítése szintén most kezdődik. Az új gyárban a termelés magasan automatizált lesz, ezért az újonnan felveendő munkatársak automatizálási tapasztalata kiemelt jelentőséggel bír.
A 90-es években az Alcoa megjelenésével a Köfém hirtelen a város legvonzóbb munkahelyévé vált. Mi ma az Arconic-Köfém vonzereje? Milyen pluszt nyújt az álláskeresőknek?
Stabil és jól fizető munkahelyként a Köfém 78 éve van jelen Székesfehérváron. Szinte minden családban vannak olyan rokonok, akik nálunk dolgoztak, dolgoznak vagy esetleg nálunk szeretnének dolgozni. Sok fiatal csatlakozik hozzánk a szüleitől, nagyszüleitől hallottak alapján.
Az Arconic egy amerikai multinacionális nagyvállalat, amely több mint 25 országban van jelen. Több projektben más országokban működő Arconic vállalatok munkatársaival dolgozunk együtt, így nálunk konkrét lehetőség van külföldi tapasztalatszerzésre is. Büszkék vagyunk arra is, hogy olyan termékekhez gyártunk alkatrészeket, melyek a manapság használatos legdivatosabb árucikkekben vagy a legmodernebb közlekedési eszközökben jelennek meg.
Azt is érdemes elmondani, hogy a versenyképes alapbéren túl komoly juttatási csomagot kínálunk a nálunk dolgozóknak. A teljesség igénye nélkül megemlíteném, hogy a havi béren felül több üzletágunk is 13. havi fizetést biztosít a kollégáknak, így egyösszegű jelentős karácsonyi juttatást adunk, emellett pedig kollégáink a cég eredményeitől függő éves bónuszt is kapnak. A régió egyik legmagasabb cafeteria juttatása van nálunk, életbiztosítást és privát egészségbiztosítást kötünk valamennyi dolgozónkra, és hozzájárulunk a munkatársak önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításaihoz is.
Ha Ön is szeretne ebben az új, világszínvonalú gyárban dolgozni, vagy csak kíváncsi arra, hogyan halad a beruházás, akkor klikkeljen a kerektermek.hu oldalra!
Forrás: https://www.szekesfehervar.hu/35-milliard-forintos-beruhazas-az-alcoa-wheels-nel